2010. május 29., szombat

Csokikrémes diós muffin


Ezek a mókás kis muffinok is a Kifőztük újság részére készültek. Tökéletes darabok lehetnek gyerekzsúrra, vagy éppen gyereknapra.

Hozzávalók 12 db normál muffinhoz:
20 dkg finomliszt
5 dkg darált dió (lehet
mandula is)
2,5 kiskanál sütőpor
0,5 kiskanál szódabikarbóna
1 tojás
12 dkg cukor
225 ml joghurt
80 ml olaj
1 kiskanál vaníliakivonat

A csokikrémhez:
1,5 dl tejszín
15 dkg étcsoki
5 dkg vaj

A díszítéshez:
fondant, ételszínezők

A muffinokhoz a nedves hozzávalókat(tojástól lefele, cukor is) lekeverjük, a száraz hozzávalókat külön elkeverjük (felsorolásban a tojásig), majd a kettőt óvatosan lazán egymásba forgatjuk, megsütjük.

A krém elkészítése: A tejszínt feltesszük forrni. Hozzáadjuk a felkockázott csokit, a vajat, lehúzzuk a tűzről, és addig keverjük, míg a csoki és a vaj teljesen elolvad benne. Ezután hűtőfürdőbe tesszük, lehűtjük, de ne teljesen hűtsük ki, nehogy túlságosan megkössön. Ekkor kézi mixerrel felverjük, megkenjük vele a kihűlt muffinokat, utána ízlés szerint díszítjük.

És akkor a díszítésről a fázisfotók így egykupacban (katt a képre és látszik nagyban)

2010. május 26., szerda

Csokis-túrós muffin


Ezt a muffint a Kifőztük újság részére készítettem el, nekem ez lett a kedvencem a muffin sorozatból.
Nemcsak finom, hanem rostban gazdag darab, amit gyerekek is szívesen megesznek, anélkül, hogy panaszkodnának a teljeskiőrlésű liszt vagy a cukkini miatt. A cukkini nem látható benne, mivel a süti barna, íze nem érződik, viszont szaftossá teszi a sütit még a sok teljeskiőrliésű liszt ellenére is.
Nemcsak muffin formában lehet megsütni, hanem normál tepsiben is, ez esetben érdemes dupla adagot bekavarni. Ötlet adó süti EZ volt, csak rostban még gazdagabbá tettem.

Hozzávalók:

A muffinhoz
9 dkg finomliszt
7 dkg zabpehelyliszt
5 dkg Graham-liszt
1,5 evőkanál keserű
kakaó
0,5 csomag sütőpor
1 csipet szódabikarbóna
1 csipet só
1 kiskanál fahéj
18 dkg (barna) cukor
6 dkg dió
5 dkg étcsoki
20 dkg reszelt cukkini
0,6 dl olaj
1dl kefir (vagy joghurt)
0,5 dl tej
1 tojás

A krémhez
25 dkg félzsíros túró
2-3 evőkanál tejszín
2-3 evőkanál porcukor
1 kiskanál vaníliakivonat
kevés kakaó

A kekszmasszához
10 dkg háztartási keksz
6 dkg dió
1 evőkanál kakaó
4 dkg vaj
5 dkg (barna)cukor
pár csepp vaníliakivonat
0,3 dl tej

Díszítéshez még
kókuszreszelék
fogvájó
hurkapálca
papír
matrica
dekorgyöngy

A csokit apróravágjuk, a diót ízlés szerint vagdaljuk vagy daráljuk. Hanincs zabpehelylisztünk, akkor zabpehelyből kávédarálón daráljunk. A liszteket, cukrot, sütőport, szódabikarbónát,
kakaót, fahéjat, diót és csokit elkavarjuk, lyukat készítünk a közepébe.
A tojást, kefirt, tejet és olajat villával lágyan elkeverjük, majd a lisztes keverék közepébe öntjük. Rátesszük a reszelt cukkinit, majd az egészet kanállal eldolgozzuk.
Elosztjuk a sütőpapírral ellátott formákban, majd 175 fokon megsütjük. Megvárjuk, hogy hűljön a formában vagy 10 percet majd lehúzzuk róla a papírt.

A kekszmasszához a kekszet és a diót kávédarálóval vagy késes robotgépben finomra őröljük. A diót, kekszet és
kakaót szárazon elkeverjük.
A tejet forrni tesszük, ha már forr, hozzáadjuk a vajat és a cukrot, majd addig kavarjuk, míg el
nem olvad benne mindkettő. Hozzáöntjük a kekszes keverékhez, ízesítjük egy kevés
vaníliakivonattal, majd jól eldolgozzuk.

Elkészítjük a krémet is, amihez a túrót kb. 2 evőkanál tejszínnel és kb. 2 evőkanál porcukorral, illetve a vaníliakivonattal egy botmixer segítségével egyneművé pépesítjük.
Kóstoljuk, és ha szükséges, még teszünk hozzá tejszínt, hogy lágyítsa, porcukrot, hogy édesítse.

Ezután már csak a díszítés van hátra, erről részletesen képek is készültek, a Kifőztük újság 3. számában megtekinthetőek.

2010. május 16., vasárnap

Túrós szuflé

Életem első szufléja! Szerintem nagyon jól sikerült, köszönet érte DebiGabinak! Ugyanis nála láttam meg a héten EZT a szuflét, nagyon megtetszett, s mivel úgyis volt egy kis maradék túróm, és a szufléformáimat még rendeltetésszerűen úgysem használtam (pedig nem most vettem), így eldöntöttem, hogy nem sokat halogatom az elkészítését.
Mivel nekem a formáim kisebbek, és túróm is csak 300 g volt, így átvariáltam kicsit a mennyiségeket, így alakultak a hozzávalók (6 db kb. 130 ml-s formához):

300 g túró
3 halmos ek tejföl
2,5 ek cukor
kiskanálnyi citromlé
kiskanálnyi vanília kivonat
2 tojás
1 púpos ek liszt

vaj és cukor a forma kikenéséhez

A formákat kikentem vajjal, megszórtam kristálycukorral (nem baj ha bőven kenjük meg szórjuk, mert jól karamellizálódott helyenként, gondolom ahol több volt).
A sütőt beállítottam melegedni 180 fokra.
A túrót, tejfölt, cukort, citromlevet, vanília kivonatot, a tojások sárgáját botmixerrel pürésítettem, majd kanállal hozzá kevertem a lisztet.
A tojás fehérjét csipet sóval kemény habbá vertem, majd összeforgattam a két masszát. Belekanalaztam a formákba, majd betettem a forró sütőbe, 25 perc múlva meg kivettem, és kész is volt, szépen felnőtt, nagyon örültem neki, de természetesen ahogy hűlt leeresztett, ahogy a szuflé félék szokták.
Jó melegen, langyosan és hidegen is egyaránt. Ízre a túrógombóchoz hasonlít, de sokkal finomabb, krémesebb, habosabb, és nincs is vele annyi munka.
Szerintem lehet enni desszertként is, de megfelel másodiknak is egy kiadós leves után.

2010. május 13., csütörtök

Szegfűgomba zsályás nokedlivel


Miért jó, ha az ember blogot ír és néha fórumozik is? Mert szerez kedves barátokat, akik ellátják finomságokkal.
Tegnap csöngetett a postás, és egy nagy levelet adott át, ami egy becsomagolt bonbonos doboz volt. Mikor a feladó nevét láttam már sejtettem, hogy gombát rejt a doboz, mert Évica (ő is ír blogot, ITT meg lehet nézni) többször említette, hogy majd küld nekem erdei gombát, amit ő saját kezűleg szed, de mégis meglepett a dolog. Kibontottam a csomagot, és gyönyörű szép szegkfűgomba volt benne. Vica, nagyon szépen köszönöm!
A hűtőbe tettem dobozostól a gombát, és a nap folyamán többször bele bele szagoltam, annyira jó illata volt, hogy nem győztem vele betelni. Hát hiába, csak nem a bolti csiperke, ezen érződik az erdő illata.

Tegnap ezek után folyton azon járt az agyam, hogy mit készítsek belőle.
Végül nagyon egyszerű elkészítést választottam, hoyg a finom gomba minél jobban érvényesülhessen.
A gombát (kb 280 g volt) jól megmostam, szárától megszabadítottam (a szárakat apróra vágtam, majd fagyóba raktam).
Vajon(kb 30 g) megfuttattam 1 fej vöröshagymát, majd ráreszeltem vagy 5 gerezd fokhagymát, sóztam, majd rátettem a gombafejeket, és addig sütöttem, míg elfőtte a leve nagy részét. Fűszereztem borssal és paprikával.
Köretként zsályás nokedlit készítettem, ami szerintem jól illett hozzá. Még nagyon rég láttam egyszer Stahl műsorában, hogy csinált egy hasonlót, nokedlit főzött, majd friss zsálya leveleket sütött meg kicsit liba zsírban, és abba keverte a nokedlit, feltétnek hagymát sütött hozzá. Na én ezt mindig is kiszerettem volna próbálni, de soha nem volt friss zsályám, most sem, így 1 teáskanálnyi szárítottal helyettesítettem. Libazsírom sem volt itthon, ezért vajban (kb 40 g) sütöttem pár percet a zsályát, majd abba forgattam bele a nokedlit. A nokedlit 2 tojásból késztettem.
Hát a szárított zsálya nem a legjobb választás erre a célra, mert nem tud átpuhulni, keménykés marad, friss zsályalevél szerintem sokkal jobb lett volna hozzá, de ízben nagyon finom volt, lesz még ismétlés, amint tudok friss zsályalevelet szerezni.


2010. május 10., hétfő

Szeszámmagos afrikai harcsa

Itt a nyár eleje. Ezt jelzi az is, hogy hétvégén elkezdődött az afrikai harcsa horgásszezon a közeli halastónál, s természetesen férjem is ment és fogott. Ennek én nagyon örülök, mert a közelben fogható halak közül ez az egyik legízletesebb, s nem egy hátrány, hogy szálka sincs benne.
Az első halnak új receptet szántam. ITT bukkantam rá erre a receptre, megtetszett, ezt készítettem el kisebb változtatásokkal. Finom lett, de nekem továbbra is a citromos-fokhagymás-petrezselymes a kedvencem. A hal felét készítettem el így, a másik fele ment a fagyóba.

Hozzávalók:
400 g afrikai harcsafilé
só (én fél kk tettem, mehetett volna kicsit több)
fél citrom leve
liszt, tojás, szezámmag a panírozáshoz
vaj a forma kikenéséhez

A harcsafilét szeletekre vágtam, majd sóztam, ráöntöttem a citromlevet,éjszakára a hűtőbe tettem.
Egy sütőtál alját kivajaztam.
Kb tálalás előtt bő órával paníroztam, lisztbe, tojásba, majd szezámmagba, zsemlemorzsa helyett, a sütőtálba tettem, majd fél órát ismét pihentettem. 225 fokos sütőbe toltam, majd kb 30-25 perc alatt készre sütöttem.

Petrezselymes krumplival és sült reteksalátával tálaltam.

2010. május 8., szombat

Mákos és diós szőlő

Újból szőlőztem, mert szép, és finom. Most nem nugáttal töltöttem, hanem csináltam egy mákos és egy diós tölteléket a következő képen:

Mákos töltelék:
100 g darált mák
80 g olvasztott fehér csoki
20 g olvasztott vaj
annyi meggydzsem, hogy összeálló masszát kapjunk.

Diós töltelék:
100 g darált dió
100 g étcsoki (vagy tejcsoki, vagy ha édesebben szeretjük akkor pluszba cukor)
annyi sárgabarackdzsem, hogy összeálló masszát kapjunk

Mindkettőt összekavartam, majd hűtőbe tettem, hogy dermedjen.

A tésztát és formázást is ugyanúgy csináltam mint ITT csak ez esetben az egészből lett két fürt szőlő, 2 vágtam a tésztát, feléből lett mákos másik részéből a diós, külön tepsin sültek, mert egyre nem fért volna ki.

Megjelent, már harmadszor!


Már tegnap óta letölthető a Kifőztük magazin 3. száma ITT.

Én mókás muffinokat készítettem ebben a számban, ilyeneket:





2010. május 5., szerda

Pácolt sült őzgerinc




Múlt héten extra kedvezményesen jutottunk hozzá egy lőtt őzikéhez, ami hozzám már megnyúzva, nagyjából feldarabolva, belsőségek és fej nélkül került haza. A további földarabolása csontozása rám vár, rá is ment egy fél napom, míg elvégeztem vele a dolgom. De ez csak az eleje, mivel lőtt vad, ezért sok vér van még a húsába, ami nem tud kifolyni, ezt ki kell áztatni belőle, így a múlt héten (keddtől úgy csütörtökig) szinte egyéb sem volt a hűtőbe csak a húsok áztatólébe, az áztatólevet természetesen rendszeresen kell rajta cserélni is. Szóval kicsit macerás az előkészítése a húsnak, de megéri.
Csütörtökön készítettem egy fincsi pörköltöt belőle, fotó nem készült, de lesz erre máskor is még lehetőségem, már az is feledtette a sok munkát, és bepácoltam két szép darab őzgerincet. A többi húst fagyóba tettem, egy részét már eleve darálva fasírt részére, mert azt is szeretjük belőle.

Szóval a pácléhez a hozzávalók a következők voltak:
3 dl víz
2 dl vörös bor
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
20 szem bor
20 szem koriander
12 szem borókabogyó
2 babérlevél
só ízlés szerint

A vizet felforraljuk, hozzátesszük a bort, a nagyobb daragokra vágott hagymát, fokhagymát, a kissé összetört fűszereket, majd felforraljuk az egészet. Teljesen kihűtjük, ezután tesszük bele a húst (a két darab kb 800 g volt csont nélkül). A lé teljesen elkel lepje a húst! Lefedjük, majd hűtőben érleljük3-6 napig. Nálam 6 napot állt. Naponta 1-2x forgassuk át a húst a páclében.
A recept (még rég írtam ki egy könyvtárból kivett könyvből, mikor először kaptunk őzhúst) nem ír konkrét sómennyiséget, én először csak egy szűk kiskanálnyit tettem, de aztán féltem, hogy megromlik a hús ennyi idő alatt, így tettem hozzá még pár kiskanállal, nem kellett volna, a hús végül túl sós lett, és így utólag ahogy neten , és más könyvekben utánaolvastam, még só nélkül sem lett volna baja.
Ma kivettem a pácból letörölgettem, majd kis olajat hevítettem, és kérget sütöttem minden oldalára, ezután átettem egy sütőtálba. A visszamaradt olajra öntöttem kb fél dl bort, megvártam, hogy feloldja a pörköket, majd még tettem hozzá kb 40 g vajat, ráöntöttem a húsra, és 100 fokra előmelegített sütőbe tettem, alufóliával lefedtem,néha meg meg forgattam, megöntöztem a levével. Így sütöttem kb 2,5 órán keresztül. A sütés módját innen néztem ki. kicsit kétkedő voltam, hogy ilyen hőfokon átsül, de meglepődve láttam, hogy kellően átsült, lehet aki véresebben szeretik azok részére már túl is sült, nekünk ép megfelelő volt.

Régebb is készítettem pácolva az őzhúst, általában mustármártást készítettem hozzá, az valahogy most ehhez is jobban ment volna, mivel a húst túlsóztam. Most gyümölcsmártást készítettem hozzá, ami nagyon finom lett, csak kicsit ütötte egymást a két íz, egy kevésbé sós hús mellé sokkal jobb lett volna.

A gyümölcsmártást a következőképpen csináltam:
150 g feketeszedret és 50 g kék áfonyát forrni tettem fél dl vörösborral és fél dl vízzel, és 1,5 ek mézzel. Főztem kb 5 percet. 1 ek tejfölt, 2 ek joghurtot elkavartam, majd tetem hozzá a forró szósz levéből, majd szűrőn keresztül hozzáadtam a mártáshoz. Villával kissé elnyomkodtam a gyümölcs darabokat.Megszórtam két csipet fahéjjal. Fél kiskanál keményítőt elkevertem kevés hideg vízzel, tettem hozzá a forró szószból is, majd hozzáöntöttem a mártáshoz, felforraltam.

Köret burgonyaknédli akart lenni, amit nem írok be, mert nem jó recit választottam hozzá, és igazából csak egy formázott törtkrumpliszerűség lett a végeredmény, ami nem volt rossz, de nem érte meg a ráfordított időt.

2010. május 1., szombat

Túrós-meggyes kocka

Délután megyünk grillpartira barátainkhoz, bevállaltam a desszert készítést:), s mivel a túrós sütit szereti mindenki, ezért azt készítettem.

A szokásos lapot sütöttem négy tojásból, 26x34 cm állított sütőkeretbe.

A krém hozzávalói:

500 g túró
6 dl tejszín
kb 1,5 dl tejföl
porcukor ízlés szerint
kb 400 g mirelit meggy (nekem cukros, csöpögtetett volt, így már felengedés után nem sok lé jön ki belőle, ha simát használunk akkor lehet több ), de lehet befőtt, friss gyümölcs, és lehet más gyümölcs is, amit szeretünk, és amit találunk a fagyóba, kertbe, stb.
1 dl tej
1 ek zselatin
1 kk vanília kivonat

A készítés menetét ITT ellehet olvasni, ez volt a kiinduló recept is, csak az arányokon változtattam, mert többre volt szükségem. A zselatint mennyiségét elfelejtetem de így is szép szeleteket tudtam vágni egy éjszakai hűtőzés után.

A lapot ketté vágtam, az alját visszatettem a formába, rá tettem az összes krémet, rá a másik lap, porcukorral megszórtam, s mivel maradt még a csokigyurmás tortától olvasztott csokim, így azzal még díszítettem kicsit rajta.

A képen a széléből vannak a szeletek, ami kicsit csálé, de a "maradékot" visszük magunkkal, s hogy nem legyen gond vele az úton inkább nem vágtam fel a többit.