2009. október 22., csütörtök

Petrezselymes sült karfiol



Egy egyszerű, könnyű kis köretnek indult a dolog csuka mellé, ami egy petrezselymes, fokhagymás, citromos pácot kapott, mint itt a harcsa esetében. Gondoltam, hogy nem csak krumplit teszek a sütőbe a hal mellé, hanem karfiolt is. Hogy a karfiolt kicsit feldobjam ő is kapott egy kis öntetet, amit a hal fűszerezése adott, így kb 2 ek olajat összekevertem 2 gerezd fokhagymával, kb 1,5 kk szárított petrezselyemzöldel, ízlés szerint sóval és borssal, ezt öntöttem rá a kis darabokra szedett karfiolrózsákra és elkevertem. A karfiol kb 5 nagyobb rózsa volt.

220 fokon sütöttem a hallal és a krumplival együtt egy jó nagy tepsiben, úgy hogy egy rétegbe legyen a tepsin a karfiol, mellette a krumpli vékony karikákra vágva, rajtuk alufóliában a hal. Félidőben egyszer átforgattam az egészet.

Finom lett. Könnyű körete lett a halnak, de más húsok mellé is el tudom képzelni, ezen kívül fogyózóknak megfelel keményítőnapra is.

4 megjegyzés:

  1. Nem ide tartozik, de nem akarok visszamenni augusztusi bejegyzéshez: nagyon fincsi a sós és ajtos stangli! Ma próbáltam ki. A rozsos pálcácskákat már többször is megsütöttük, az is bevált nálunk.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem a karfiolt, ki fogom így is próbálni!!!

    VálaszTörlés
  3. Macus, nagyön örülök, hogy ízik nektek!Köszönöm, hogy leírtad!

    Trinity, szerintem finom, remélem bejön nektek is.

    VálaszTörlés